Idézet:
Jegenye eredeti hozzászólása
Én konkrétan eddig 6 befuccsolt, kinullázódott számláról tudok. És persze olyan "igehirdetőről" aki az alapfogalmakkal sincs tisztában. Megpróbáltam elmagyarázni neki, nem érdekelte. Rohant ügyfeleket keríteni... Azt nem állítom, hogy Baumax sztori lesz belőle, hiszen hozamokat nem ígér, de nem kevés póruljárt fogja titokban tartani mennyire beetették.
|
Biztos vagyok benne, hogy sokkal többen elbukták a pénzüket már, mint 6-an. Talán írtam már, hogy én az egyik ismerősöm unszolására elmentem két előadásra annak idején(a másodikra ugyan már nem láttam értelmét elmenni, de az ismerősöm mondta, hogy valami ász fickó jön akit nem egyszerű forex ügyben megforgatni. Az ász fickónak a tojáshéj még a fenekén volt és nagyon gyengécske előadást mutatott be), mert hallani akarta véleményem.
Az elsőn egy teljesen felkészületlen nő volt, az előadó aki olyan alapfogalmakkal nem volt tisztába, hogy mi a forex, mi a spread, mi a pip, én meg majdnem sírva fakadtam azon a néhány megbűvölt csillogó szemű ágyútölteléken aki ott volt. Aztán kértem egy kis lehetőséget, és legyalultam az előadót viszonylag rövid időn belül, amikor bebizonyítottam azt, hogy amiről beszél arról lövése sincs.
A második eset is hasonló volt annyi különbséggel, hogy a tojáshéjas fickó, hihetetlen nagy arccal érkezett, és az ajtó alatt távozott. Sajnos ott kénytelen voltam a vitánk során rámutatni (pedig isten látja a lelkem nem állt szándékomban ), hogy kár úgy vitatkoznunk a dologról, mivel én ezt a műfajt műveltem már akkor, amikor még a kis piros tűzoltó autóját tologatta a homokban. Az egész előadásából egyértelműen lejött, a hozzá nem értés (amúgy egyébként van persze ráció a dologban, csak nem úgy ahogy ő gondolta), és az, hogy aki ebbe belekezd mindenféle előképzettség nélkül, az sírva fogja átkozni a napot amikor belefogott. Sajnos úgy tűnt, hogy a jó 20-25 főből kb nekem és néhány embernek (akikkel én beszéltem azokból olyan max. kettőnek) ugrott be, hogy ez a rendszer önmagában nagyon karcsú.
Egyébként megjegyzem, hogy tettem rá, hogy ki mennyire fog csődbe menni, csak az fájt, hogy az ismerősömet ettől függetlenül elkapta a gépszíj, és bukott pár száz dollárt + a havi díjjakat. Szerencsére nem többet!
Ennek az egésznek a lényege és a szervezőinek az akarata, az MLM tipusú eladás, pedig amúgy több lenne a rendszerben ha szakmailag ki lenne normálisan dolgozva. Így viszont nem ér semmit.