Kedves Péter
Köszönöm válaszod.
Egyetértek a havonta duplázás válaszoddal. Mert szerintem is a gyakorlatban ott a nyári uborkaszezon és néha az év eleji „bizonytalankodás” Így a valóságban ez szerintem kb. 100 szoros hozam lehet. Ami továbbra is szép eredmény.
A tanfolyam „nyugdíjas és gazdagodni vágyó fiatal” részét kicsit igazságtalanul fogalmaztam meg. Korábban jártam pár tanfolyamon és ott szembesültem ezzel a jelenséggel. Első nap eltelt azzal, hogy többé-kevésbé megérették a hallgatók hogyan lehetséges a short. Második nap Metatrader telepítés. Itt kimerült az éles kötés fogalma is. (vagyis, miután telepítettük, mindenki kipróbálhatta milyen kötni. Láthattuk, ahogyan a portfóliónk értéke változik. Ez le is kötötte aznapra a csapatot. Ami a teljesen kezdőknek érdekes lehet, de én itt készültem idegrohamot kapni.) Még egy nap gyertyák jelentése, gyertya alakzatok. Majd utolsó nap egy mozgó átlagkereszteződéses „stratégia”.
Nem gondolom, hogy zseni lennék, de ezt az első demó számlámról és a Kecskeméti könyvből már régen tudtam. Kidobott pénz volt. Itt merült fel bennem, hogy valami haladóbb tanfolyamot kellene nézni.
Következő tanfolyam: Jó reklám. sok százalék hozam, stb. Nem lehet csak a haladóra jönni, a kezdővel együtt lehetséges csak. Megint egy csomó pénz. Három nap szenvedés (szoftvertelepítés, megbízás típusok, stb.) Majd 4. nap egy kb. 60% - os stratégia. (ha működik, mert indikátor alapú.)
Itt láttam be, ezt a szakmát nem tanfolyamokon tanítják. És TISZTELET A KIVÉTELNEK, de ezek az előadók azért tanítanak, mert nem tudnak tradelni. Következett a lelki gödör. (ekkor nyitottam a gyakorlati tudás megszerzése című topikot)
Itt már kb. egy éve napi 10 – 16 órában grafikonokat nézegettem, összefüggéseket kerestem, backtest, stb. És valóban megtaláltam a nekem megfelelő kereskedési stratégiát. De ehhez 2 év információgyűjtés, tanulás, lelki gödör, kilátástalanság, kitartás, hit, stb. kellett. Ezért vagyok szkeptikus azokkal a srácokkal, akik azért kezdenek ebbe, mert szeretnének egy XY kocsit. Jobban jár, ha túlórázik a munkahelyén 2 évig…
Az információ éhségem továbbra is megmaradt. Sőt szerintem elengedhetetlen ebben a szakmában.
Köszönettel elfogadom a meghívásod. Az első lehetséges alkalommal szívesen megyek. Hiszen a rugalmas munkaidő és hely az egyik legjobb dolog ebben a szakmában. (olvastam a weboldalon: „ az internet szolgáltató miatt korlátozott a létszám” viszek mobil netet így kevesebb gondot okozok.)
Üdv: Mighti
|