Kedves Szidiusz,
Ez egy igén értékes írás!
Bárcsak mindenki elolvasná, akit a pénz valamilyen szinten érint, vagy érdekel...
HA lenne időm, szívesen mondanék véleményt minden bekezdésedre, de a legtöbbel 99%-ban egyetértek, annélkül is hogy ezt leírnám.
Jól gondolod, és sem voltam soha sem munkavállaló.
Hál istennek.
Az élet a legjobb iskola arra hogy az ember megtanulja hogy mivel, mit lehet elérni.
Hát igen, legszívesebben tudod mit tanítanék?
-kockázatkezelkést, sikeres gondolkodásmódot, és azt hogy hogyan küzdje le az átlagember a "szegénység identitást" ami a legtöbb esetben ez első számú gátja a személyes sikereknek, meg persze azt hogy hogyan szűrd ki azokat a tőzsdeoktatókat, akik belőled élnek, és semmi másból
BÍzom benne hogy a többiek nem tartanak nagyképűnek az írásod miatt, ami az "időd eladást" illeti, de ebben is egyetértünk.
Mint mondtam az én tanfolyamom nem olcsó, sőt, a leginkább azt szeretném ha az én tanfolyamom lenne a legdrágább, hiszen nem átlagos dolgokról beszélek az embereknek.
Gondolom te is hasonlókat éreztél amikor felkértek előadást tartani.
HA valakiket az ember arra oktat hogy hogyan kell kivenni a pénzt a világ legnagyobb "széfjéből" annak nyilván hogy ára van
Ezt be kell látnia mindenkinek.
Egy dologban azonban azt hiszem hogy tényleg nem teljesen értünk egyet...
Ez pedig a 2-3%-os dolog. De ez végül is nem probléma, inkább nézőpont kérdése.
A véleményem az, hogy a legtöbb forextrader egy óriási nagy tévhitben van amikor nekilát a devizakereskedésnek.
Gondoljuk át, hogy bárhol ahol besélnek a forexről, az előadás első felében 99%-ban biztos hogy elhangzik hogy a forex a világ legnagyobb játszótere!
Erre mit csinál az átlagember?
Azértt jön ide kereskedni, mert itt már 100.- usd-vel is tud számlát nyitni!
...gratulálok...
Szerintem itt van már ez elején az esélye is elvágva a siker bármféle lehetőségének.
Aztán jön a tőkeáttétel, stb, és jönnek a lenullázott számlák.
Igen, az tény hogy itt az emberek 90%-a ez első 3 hónapban lenullázza a számláját.
A brókerek persze jól érzik magukat ilyen környezetben...
Aztán mi következik ezután?
A delikvens újratölti a számláját, és kezdődik az egész előről.
Ilyenkor Albert Einstein szavai jutnak az eszembe:
"...Az őrültség nem más, mint ugyanazt tenni újra és újra és várni, hogy az eredmény más legyen..."
Tehát visszatérve a primitív money management szábályokra, ait a legtöbb helyen hallasz, a véleményem a következő.
Vegyük alapul a 100.- usd vel érkező kezdő, de éles számlán játszó kereskedőt. Mondván hogy "először kicsivel kezdjük "
Azt mondod neki hogy ne kockáztasson többet mint a tőkéjének a 2%-a , ami rendjén is van a közismert statisztikai adatok alapján kiszámolt sorozatos vesztők arányából kiindulva.
Ha ezt játsza az ember, akkor gyakorlatilag nincs esélye arra hogy lenullázza a számláját.
De a gond nem itt kezdődik, sőt ilyenkor még nem is látszik.
A lelkes kezdő tarder keresi a 1:2 hozamú tradek lehetőségét.
Gondosan kiszámolja hogyha nem jön össze a trade akkor veszíteni fog max: 2.- usd-t, ha pedig nyer, akkor keresni fog 4.- usd-t, tradenként! Hurrá!
Ez jó kis elmélet.
Aztán játszik 100 kereskedést.
MAjd megnézi hogy a számláján kb: 200 usd van a tredek után.
HA valaki vakon, chart nélkül csinálja, akkor biztos hogy ez az eredmény.
(sokszor ha grafikont is néz mellé, akkor ettől rosszabb)
Persze ebből lejön még a brókerköltség, ami gyanítom hogy nem lesz kevés, mert a szerencsétlen M5-ös grafikonokon fog tradelni, már ha egyáltalán van olyan kis kötésmennyiség a brókernél ahol játszik.
Aztán ilyenkor jön a nagy kérdés!
ÉRDEMES ENNYI PÉNZÉRT, ENNYI IDŐT DOLGOZNI, ÉS KOCKÁZTATNI?
SZóval én amikor kockázati szintet határoztatok meg a hallgatóimmal, akkor soha nem a %-os szintből indulok kI!
Téves megközelítés lenne, mert nem tudom hogy az egyént mi az a pénzmennyiség aminek a megkeresése motíválja, és mi a pénzmennyiség aminek az elvesztése viszont túlzott mértékben flusztrálja?
Azt gondolom hogy a kockázatkezelést, a veszteségszinteket, és azt a pénzt amiért valaki dolgozik itt a forexen, azt nagyon, nagyon pontosan egyénre kell szabni!!!
HA ez nincs meg akkor jönnek az ismert dolgok, a lelki válságok, az érzelmi kitörések, depresszió, sőt néha ettől drasztikusabb dolgok is.
Sajnos ez a mélyen meghúzódó oka annak hogy a legtöbb ember itt egyáltalán nem sikeres.
A legtöbb embernek erről halvány fogalma sincs, igy nem is csoda hogy nem is tudja hogy hol keresse a problémára a megoldást, mert a problémája sem világos, csak az hogy
fogy a pénz a számlájáról.
Ez pedig már annak a következménye hogy alapvetően maga a kis kereskedési rendszere amit felkállított, vagy rosszabb esetben felállítattak vele..."tőzsdeoktatók" teljes mértékben MŰKÖDÉSKÉPTELEN!
Ilynekor jönnek aztán a túlzott kockázatvállalások, kapzsiság/félelem 22-es csapdája, és a többi, és a többi...
A másik dolog a
találati aránnyal kapcsolatos amit írtál.
Én magam SOHA nem megyek bele 1:1-es tradekbe!
Régebben belementem, amikor még azt hittem hogy "jó" a találati arányom.
Játszottam kezdő koroban olyan stratégiákat ahol 80% körüli volt ez ez "arány".
Ma már ennek a javítására nem hogy nem törekszem, de abszolut figyelembe sem veszem az alábbi tények miatt:
MI AZ HOGY TALÁLATI ARÁNY?
Véleményem szerint az egy olyan rossz dolog, egy olyan "traderálom" aminek az eléréseére törekszenek kezdő traderek, és ami számtalan pszichocsapdába kergeti bele a kereskedőket.
Gondoljuk át a hagyományos értelemben vett "találati arányt".
Talán úgy definiálhatnánk magunknak hogy nyerő trade az amin pénzt kerestem (ez legtöbb esetben a célárnál történő pénzkivételt jelenti) és vesztő trade az ami kistoppolt a pozícióból.
Ezt azért így fogalmaznám meg, mert többszáz eddigi hallgatóm aki már korábban kereskedett, így adta vissza ennek a megfoghatatlan "aránynak" a definícióját.
Ez a dolog azonban alapjaiban véve hibás megközelítés, már megint.
Sajnos a találati arány javítására tett minden erőfeszítés egy szélmalomharc! HArc a lehetetlen ellen, és önmagábanb értelmetlen tevékenység!
Miért?
Azért mert a piac minden időpillanatban kiszámíthatatlan.
(Erre előbb utóbb rájön az ember, csupán évek kérdése)
Senki nem tudja a következő gyertya színét, teljesen mindegy hogy milyen idősíkról beszélünk is. (Éppen ezért én személyesen soha nem is törekszem kiszámítani a piacot)
A kezdők abban hisznek hogy minnél jobban beleássák magukat a technikai elemzésbe, annál inkább javulni fog a a"találati rányuk".
Ez szintén egy tőzsdei pszichocsapda!
A találati arány értékét borzasztó egyszerűen meg lehet növelni, mindössze a célárakat kell közelebbre húzni, és távolabb tenni a stop-okat.
Ennyi az egész!
Ebben nem kell hinni, sőt ehhez nem is kell tudás, csak mechanikusan végre kell hajtani ezt a dolgot.
Persze ezzel még egy büdös vasat sem lehet keresni!
Sőt ez az egyenes út az elszegényedés felé...
Én 8 éve tradelek.
A találati arányom több ezer tredet összesítve 50%-os.
HA kevesebb tradet nézek, vagy pl a márciusi hónapomat, akkor az értékeim 40/60 ill. 60/40 között mozognak.
Meggyőződéásem hogy 5,000 darab feletti trade után már nincsennek csodák.
pár év múlva ha előérem a 20,000db-os trade számot, az 50-50%-os találati arányom biztosan ne fog változni!
Erre már most mérget vehetek!
Miért van ez?
Azért mert a piac amint már írtam, minden időpillanatban kiszámíthatatlan.
Én tudom hogy ezt nehéz elhinni, és nagyon nehéz vele azonosulni, mert a találati arány értékének növelése a trader EGO-ját építi, ez pedig nem.
Ez mindössze a csupasz valóság.
Az a jó dolog hogy ezzel az adattal hibátlanul lehet nagyon, nagyon sok pénzt keresni!!!
Egy dolgot senki, hangsúlyzom SENKI nem tanít a tőzsdei vagy a MAgyar devizatanfolyamokon!
Ezt azért mondom és vállalom mindenféle következményét, mert minden oktató anyagát ismerem aki ezen a piacon dolgozik, és a legtöbb tanfolyamot valamilyen formában már volt szerencsém meghallgatni.
Ahogy te is írtad mindenhol sima techniaki elemzés van, indikátorok, alakzatok és sok egyéb baromság ami arra jó hogy az emberek fejét teletömjék látszólagos tudással, és valamiért fizessenek.
Épp elég dolgom van nekem azzal amíg ezeket a fejelket kitisztítom, hogy tudjanak tradelni és pénzet keresni.
Ez a tudás ami a múlt technikáin alapszik, kb 20,000.- ft-ot, agy még annyit sem ér.
Ennyi az ára 2 db Kecskeméti féle könyvnek, amit ha az ember megvesz és elolvassa, akkor pont megvan ez a fölösleges információ otthon a könyvespolcon.
A trade nem erről szó...
Tehát amiről senki sem beszél (legalábbis eddig...

) az a PAYOFF RATIO, amit közel 3 éve próbálok a hallgatóim felébe verni, hogy ennélkül nincs siker.
Természetesen minden találati arányhoz tartozik egy PayOff ratio.
E számadat nélkül még azt sem lehet megmondani hogy ha valakinek a találati arány 70% nyerő és 30% bukó, akkor tud -e pénzt keresni, vagy sem?!
Szóval ez Magyarország.
A kevésbé fontos dolgokról mindenki beszél, de a mi a lényeg arról sokszor nem is tudunk..
Na ezen akarok én tűzzel vassal, minden eszközzel változtatni!
Ez az egyik oka annak hogy oktatok.
Néhány éve az egyik barátom azt kérdezte tőlem , hogy van e itt olyan tanfolyam ahova én szívesen elmennék, mert úgy oktatják a tőzsdét ahogy én megszeretném tanulni. Oda szívesen elmenne ő is, mert érdekli a dolg.
Azt mondtam a barátomnak hogy : NINCS!
Meggyőződésem hogy a devizatrade egy rendkívül egyszerű dolog!
NEM kell hozzás emmi más, mint józan paraszti ész, és legfőképpen tiszta, "előképzetlen" fej.
Visszatérve a találati arányhoz:
Hova soroljuk azt a tredet, amiben a megnyitáskor volt 100.- usd kockázat, de tarde közben a stop kedvező irányú mozgatásával csakmondjuk 30.- usd lett a végén a veszteség?
A válasz erre egyértelmű szokott lenni: EZ EGY VESZTES TRADE, és megy a statisztikába a vesztesek közé.
Majd év végén meg "találati arányt számolgatunk..."
Na erre mondom én hogy zsákutca...
Ugyanez a nyertes tradekre is...
Ha lesz időm, majd még folytatom az eszmefzuttatást, márha érdekel valakit is ez a téma.
Bocs a véleményemért, de én magabiztos vagyok bizonyos dolgokban, mert alá tudom támasztani minden egyes mondatomat tényekkel.
Azért öröm volt olvasni a hozzászólásodat, és mégegyszer köszi, hogy megosztottad a tapasztalataidat.
Majd folytatjuk...